Rowe kenôanyagok forgalmazóitól és felhasználóitól az olajcsere után visszamaradt olaj és motorolaj hulladékot
ingyen és bérmentve elszállítja a szerzôdött partnerünk.
Magyar Rallye Bajnokság 2010
2010. március 26-28. - Eger
A Rowe olaj, illetve a Ferrodo racing fékbetétek, amit a West-Autótéka biztosított, kitűnően szerepelt.
A fékbetét annyira, hogy a lassítónál kb. 40m-re kezdtem venni a féktávot, az olaj pedig indulásnál 4bár nyomáson működöt
és nap végére 2,5báron még tartotta a nyomást, ami igen jónak mondható kb. 130 km gyorsasági után.
A versenyről pár szót. Mind az év kezdete, illetve a pályák nehézsége megviselt minket, de végigmentünk a célig.
Az 5. gyors után már az abszolút 7. helyen álltunk, de jött a probléma a futóművel és visszaestünk.
A 6. gyorson ott maradt több mint 5perc, így végül az A7-es géposztályt a 4. helyen zártuk.
Köszönet a támogatásért!
Bara Gábor / Tenger Csilla
Július 12-én került megrendezésre a VI. FRT.Hu Kupa 5. fordulója,
melyen a Rowe által szponzorált Bara Gábor is rajthoz állt.
A Rowe kenőanyagok mos is jól vizsgáztak, az olajnyomás mindig optimális volt.